VÁNDORKIÁLLÍTÁS SZANKON
2013.09.11. 11:56
Vándorkiállítás Szankon
A „Tiszta víz" Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Rajzpályázatot hirdetett 2013 márciusában gyermekeknek „Tiszta, egészséges ivóvizünk" témakörben.
Pályázhattak a társulás településein élő óvodások, alsó és felső tagozatosok.
A pályázatra 126 alkotás érkezett, 6 településről. A vándorkiállítás nyitóállomásán Szankon, szeptember 6-án ünnepélyes díjkiosztáson vehették át a legügyesebb alkotók díjaikat. A Gy. Szabó Béla Általános Iskola aulájában rendezett kiállításon a gyerekek megtekinthették minden település alkotóinak munkáit.. A kiállított anyag nagyon változatos és sokszínű, a feldolgozott téma megfogalmazását és technikáját tekintve is - mondta el a zsűri elnöke. Patkós Zsolt a társulási tanács elnöke kiemelte, hogy a tablókon jól látható, hogy a szanki gyerekektől érkezett a legtöbb alkotás. Ez azért is nagy öröm, mert nagy szükség van a mai számítógépes világában arra, hogy alkossanak a gyerekek. A Tiszta egészséges ivóvíz témakört nagyon jól körüljárták és sokszínűen dolgozták fel a gyerekek. A beadott 126 alkotás közül 19 pályaművet jutalmaztak díjjakkal, de minden alkotónak emléklappal köszönték meg a részvételét. A szankiak közül hat díjazott vehette át az oklevelet és az ajándékokat. A vándorkiállítás minden résztvevő településre „ellátogat”.
Szanki díjazottak:
Iskola:
I. Pataki Erik 4.osztály
II .Kovács Rita Dzsenifer 5.osztály
III. Vincze Bálint 5.osztály
Óvoda:
I. Törőcsik Fanni 6 év
II. Pimbor Petra 6 év
III. Tarnaszentmiklósi Janka 6 év
|