Híreink : KINYÍLOTT A MESEHÁZ A KÖNYVTÁRBAN |
KINYÍLOTT A MESEHÁZ A KÖNYVTÁRBAN
2013.12.17. 14:54

December a gyermekek hónapja rendezvénysorozat keretében érkezett Dorogról Kovács Lajos meseíró Szankra december 12-én. Az író-olvasó találkozón nehéz lenne megbecsülni ki szerepelt többet - az író vagy a gyerekek. Sok- sok kérdés, barkohba játék tarkította a beszélgetést. Az interaktív párbeszéd során kiderült, hogy nem véletlen ez a jó kapcsolat. Kovács Lajos magyar szakos tanárként dolgozott évtizedekig, majd iskolaigazgatóként nagyon jól ismeri a korosztály gondolkodásmódját, érdeklődését. Természetesen könyveinek témájában is könnyű dolga volt, hiszen mindig gyerekek vették körül. Az egyik legsikeresebb gyermekkönyve, a „Megmarad a meseház” valós történetet dolgoz fel. Dorogon az író és családja egy panellakásból figyeli, ahogyan lerombolják a közelben épült apró kertes kis házakat, a gyümölcsfákat és tűnnek el az ott lakó emberek. Ekkor Kovács Lajos saját gyerekeivel sző egy mesevilágot, melyben megmentik a „meseházakat” . A gyönyörű történet így született. Másik ismert könyve Ráadásnap a szupersztárok cirkuszában c. meseregény szintén valós gyökerekhez nyúl. Valamikor egy vándorcirkuszból érkezett egy fiú10 napra az iskolába. Az ő misztikus élete, a cirkusz világa adta az ötletét ennek a regénynek. Nagy fejtörést okozott a gyerekeknek kitalálni az utolsó állatfőhőst. Ő Rémike a fülbemászó. A visszataszítónak ítélt rovarról ebben a kötetben kiderül, hogy szeretnivaló, de azt is megtudtuk, hogy a valós életben sem ártana senkinek.
Kovács Lajos dorogi író és pedagógus üzenete minden gyerek számára: Mindenki tehetséges valamiben. Nincs értékesebb, értéktelenebb tehetség. Mind érték, csak fejleszteni ,ápolni kell. Az olvasás pedig …igen nagyon jó kikapcsolódás.
|