Híreink : Első Kányádi Sándor szavalóverseny |
Első Kányádi Sándor szavalóverseny
2014.03.18. 11:55

A szokásos tavasz tanulmányi versenyek sorában az első Kányádi Sándor versmondó versenyt a szanki Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola szervezte a környék általános iskolásai számára. Több mint tíz iskola jelentkezett a megmérettetésre. A verseny helyszínén, a harmincnyolc versenyző regisztrált.
A jelentkezőknek Kányádi verseiből kellett előadni egyet –egyet.
A versek természetesen nem voltak egyforma nehézségűek, volt aki könnyebben, volt, aki kissé nehezebben vette az akadályt, de belesülni senki nem sült bele.
A zsűri; Lezsák Sándor országgyűlés alelnöke, magyar- történelem szakos tanár, Szabóné Csábrády Anikó a KIK tankerületi igazgatója, magyar –történelem szakos tanár, Horváth Ida magyar- történelem szakos tanár, Dr. Törökné Kuklis Edit könyvtáros - számára mégsem volt egyszerű meghozni a salamoni döntést, azt, hogy kik voltak a legügyesebbek. Amíg az értékelés zajlott és a sok-sok ajándékot az oklevelek és emléklapok mellé tették, addig a gyerekeket vendégváró asztalnál látták vendégül a szervezők. A rendezvényt támogatta szank önkormányzata, a Katona József Könyvtár, Szabóné Csábrády Anikó, és Lezsák Sándor,aki értékelésében mindahány versmondóról megosztotta a legpozitívabb benyomásait. Így mindenki kapott dicséretet, és tárgyi jutalmat is, hiszen a támogatói összefogásnak köszönhetően gazdag ajándékokkal térhetett haza minden versenyző.
A végeredmény :
Alsó tagozat:
-
Kószó Kata Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola Szank
-
Németh Emese Szent László Általános Iskola Jászszentlászló
-
Kószó Dzsamila Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Kiskunmajsa
Külön díjat kapott : Marton Sebastian János Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola Kömpöc
Felső tagozat :
-
Czifrik Levente Szent László Általános Iskola Jászszentlászló
-
Elek Tibor Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Kiskunmajsa
-
Farkas Veronika Kossuth Lajos Általános Iskola Soltvadkert
Külön díjat vehetett át : Nagy Liliána a Szent László Általános Iskola tanulója.
Patkósné Ujfaludi Lilla igazgatónő zárószavaiban utalt arra, hogy a Kányádi Sándor Versmondó Verseny hagyomány lesz, hiszen a költő Szank díszpolgára, szülőfaluja Nagygalambfalva pedig a testvértelepülésünk.
|