PONTOZÓ
Szabó-Mikor Éva 2014.10.21. 11:36

A Gy.Szabó Béla Református Általános Iskola 6. és 8. osztályos tanulói rendhagyó irodalom óra keretében vettek részt Pál Sándor Attila: Pontozó című verseskötetének könyvbemutatóján.
A kötetlen beszélgetésen a költő elmesélte szanki általános iskolai emlékeit, melyek megjelennek a kötet verseiben is. Pál Sándor elmondta, hogy az olvasóvá válásában a Harry Potter könyvek jelentettek igazi áttörést, majd a Gyűrűk Ura vaskos köteti következtek. A kötelező olvasmányok számára is „izzadságszagúak” és értelmetlenek – így utólag. A halasi Sziládys évek erősítették meg, hogy mindenképpen humán területen tudja elképzelni a hivatását. Így került Szegedre, az egyetemre, ahol magyar- történelem szakon végzett. Jelenleg doktorandusz. A versírás kezdeti szakasza még inkább a szerelemről és érzelmekről, mint a valódi költészetről szóltak. –vallotta be Pál Sándor.
A pontozó kötet, mely egy erdélyi legényes táncra is utal, szintén jelzés a szanki gyökerekre, hiszen hetedikes kora óta néptáncos. A beszélgetést meg- meg szakította egy –egy vers felolvasása. Pl. a búcsúról, a víztoronyról, a Fradiról és a fociról. A szabadversek tömör képeit jól érzékelték a gyerekek és a felnőttek is. A búcsú c. versről elmondták, hogy nem változott semmit, most is ugyanolyan volt, mint a versben.
|