Híreink : II. Kányádi Sándor szavalóverseny Szankon |
II. Kányádi Sándor szavalóverseny Szankon
Szabó-Mikor Éva 2015.04.02. 11:45

Március utolsó napján a megye 7 iskolájából érkeztek a versenyzők a második alkalommal megrendezésre kerülő Kányádi Sándor versmondó versenyre. A Művelődési Ház dísztermében kis fotókiállításon elevenedtek meg a költő és településünk közös pillanatai. A zsűri tagjai-; Szabóné Csábrády Anikó a KLIK területi vezetője, Dr. Törökné Kuklis Edit a kiskunmajsai Városi Könyvtár könyvtárosa, Varga Ferencné szanki óvoda vezetője és Patkós Zsolt szank polgármester- lélekemelő, színvonalas versenyt értékelhetett.
Patkós Zsolt a zsűri elnökeként elmondta; „ Kányádi Sándor bácsi szerint a vers az, amit mondani kell. A versenyzők nemcsak mondták, érezték is a verseket. Játszottak a csöndekkel, a hangokkal, az arcjátékukkal. Minden versmondó egyedi módon értelmezte és mondta el a választott költeményt. Ahogyan Kányádi Sándor bácsinak is van egy huncut mosolygós arca, de mindig fellelhető a mögöttes érzés. Itt a versenyen találkoztunk a gyermeki, mosolygós versekkel, de a felső tagozatos között már akadtak, akik úgy mondták el a verset, mint egy sokat megélt felnőtt. Ezeket a verseket nemcsak érteni, de megélni is kell. Kimagasló tehetségek vannak közöttetek ifjú versmondók, élmény volt részt venni a versenyen. „
A szanki diákok közül Kovács Brigitta 2. osztályos tanuló 3. helyezést ért el, Kószó Kata 5. osztályos tanuló 2. helyezettként végzett.
A versenyt támogatta: Katona József Megyei Könyvtár, Pápai Éva képzőművész és Szank Község Önkormányzata.
|