Híreink : III. Kányádi Sándor Szavalóverseny |
III. Kányádi Sándor Szavalóverseny
fotó: Radvánszki Előd 2016.03.29. 18:41

Március 23-án az iskolások a III. Kányádi Sándor Körzeti Szavalóversenyre érkeztek a környező településekről. Patkósné Ujfaludi Lilla köszöntőjében elmondta, hogy az idei verseny nemzetközivé vált, mivel Nagygalambfalváról, testvértelepülésünkről is érkeztek versmondók. Közel 40 induló szavalt Kányádi Sándortól. Az alsó tagozatosok inkább a gyermekversek közül válogattak, míg a felsőben már igazán komoly versekkel álltak a közönség elé a versenyzők. A zsűri - dr. Törökné Kuklis Edit könyvtáros, Varga Ferencné vezető óvónő, Gyerkó Levente Nagygalambfalva polgármestere, Patkós Zsolt Szank polgármestere hosszasan tanácskozott a díjak odaítélésekor. Patkós Zsolt elmondta, hogy mivel nagyon sok színvonalas produkciót hallhattak, nehéz volt dönteni. A nehézségeket azzal orvosolták, hogy külön díjakat is megítéltek a versenyzőknek.
A szanki általános iskolások közül díjat vehetett át: Papp Ádám, Kószó Kata, Patkós Máté, Gémes György tanulók.
|