A falu összefogásával épült közösségi házat harminc éve avatták fel Szankon, de az avatóünnepséget már nem érte meg a képtár névadója, Gy. Szabó Béla (1905-1985) erdélyi fametsző, aki soha sem feledkezett meg az őt befogadó településről.
„Szeptemberi ősz volt, amikor a Kiskunság egyik legmostohább vidékére kerültem először. Kecskemétről kellett kanyargós, keskenyvágányú vasúton délnek döcögnöm. Elhagyva a külváros fehéren villogó vályogviskóinak szomorú tömegét, a táj mind elhagyatottabbá válik. A tanyák mind messzibb kerülik egymást. A föld letarolt, erejét ez évre kiadta…” – így írt Gy. Szabó Béla első szanki útjáról az Erdélyi Helikon egyik 1937-es számában.
A szanki homokvilágba először 1936 őszén érkezett, de csak pár napra, mint írta: „Csináltam pár rajzot, nádtollal”. Egy év múlva újra Esze Tamás református lelkészéknél vendégeskedett a faluban, ahová gyógyulni érkezett, mert súlyosan megbetegedett. Az ott töltött idő meghatározó lett Gy. Szabó életében, aki az 1941-ben megjelent Homokvilág című könyvében is közreadta szanki feljegyzéseit. „A Szank körüli pusztán értettem meg igazán Petőfit. Visszagondolva, elmondhatom: az ottani élmények felértek igazán akár a mexikói, akár a kínai élményeimmel. A homokbuckák között ideális magányt találtam, amire akkoriban nagy szükségem volt.”– így idézte szanki időszakát Gy. Szabó Béla, a K. Horváth Györgynek adott interjújában, ami 1977-ben jelent meg a Confissio első számában.
Ez az írás volt, amit idézett Falk Miklósné azon az összejövetelen, amit a Gy. Szabó Béla Képtár és Közösségi Ház felavatásának harmincadik évfordulóján tartottak. Katika, a ház első vezetője volt, aki férjével együtt egy újbóli szanki látogatásra bírta az akkor 77 esztendős művészt. Gy. Szabó Béla életművének jelentős részét – elsősorban fametszeteket – Szank őrzi, amiket a művész a településnek ajándékozott.